MÁRTON NAPI RAJZPÁLYÁZAT
Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon. A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy liba ólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Az idei évben is, a hagyományinkhoz híven, megrendeztük a Márton napi rajzpályázatunkat. Mint mindig, most is nehéz dolga volt a pedagógusoknak. Nagyon sok, szebbnél szebb alkotás érkezett. A rajpályázat témája a Márton napi népszokások, hagyomány, hiedelem, legenda megjelenítése, libával kapcsolatos mesék, versek, dalok illusztrációja, vagyis bármi, ami Szent Mártonnal vagy libával kapcsolatos és ötletes!

Alsó tagozat
I. helyezett: Burai Alexander 2. osztály
II.helyezett: Banya Szkarlett 1. osztály
III.helyezett: Burai Viktor Denisz 4. osztály
Felső tagozat
I. helyezett: Balogh Zsigmond 7. osztály
II. helyezett: Suha Mirella 6. osztály
III.helyezett: Halász Ármin Imre 7. osztály
Szakiskola
I. helyezett: Szilágyi Krisztofer 9. osztály
II.helyezett: Penti Richárd 9. osztály
III.helyezett: Csik Szebasztián 9.E osztály
Gratulálunk a díjazottaknak!