KARÁCSONY A BENEDEKBEN

csütörtök 12 január 2017 - 07:43:00 Administrator in:Egyéb
Az év utolsó tanítási napján, december 21-én az intézmény apraja-nagyja a tornateremben gyülekezett, hogy a legmeghittebb ünnepünket, a karácsony szépségét idézze meg.

Az ünnepséget Szabó Éva, az alsós munkaközösség vezetője nyitotta meg, majd az alsós tanulók elevenítették meg a Betlehemben történt eseményeket, Jézus születésének napját. A kicsik nagy átéléssel személyesítették meg Máriát, Józsefet, a három királyt, a pásztorokat, az angyalokat. A tanító és tanár nénik keze munkáját dicsérték a jelmezek, a díszletek. Ezután a felsős napközis tanulók zenés-verses összeállítása következett, akik gyönyörű karácsonyi versekkel, énekkel emlékeztek a szeretet ünnepére. A csillagszóró és a karácsonyfa fénye mellett karácsonyi jókívánságok is elhangoztak, majd zárszóként békés, szent ünnepeket kívánva köszöntöttük egymást. Meglepetésként kivetített képeken nézhettük meg, hogy mit is csináltunk, szerveztünk, sportoltunk, játszottunk egész évben.
Mint minden évben ilyenkor, most is sor került a „Jó tanuló, jó sportoló”, és a „Százszorszép” díjak átadására, melyet az intézmény vezetője, Pocsai Zsuzsanna adott át az alsós, felsős és szakiskolás tanulóknak. A „Százszorszép” díjra idén is – mint minden évben – javaslatot tettek az iskola tanulói és a dolgozói egy olyan felnőtt személyére, aki sokéves kiemelkedő munkájával öregbítette az intézmény művészeti életét. Ezt a kitüntető díjat Kissné Makovnyik Ildikó kolléganő kapta. Az ünnepséget az énekkar dalával és szaloncukor-ajándékozással zártuk.












Hozzászólások    Nyomtatóbarát változat  Hír létrehozása pdf formátumban 
Valid XHTML 1.1  CSS Valido! tema e107 by e107wORks