TANÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉG ÉS BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS

kedd 22 június 2021 - 08:58:47 Administrator in:Ünnepségek
TANÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉG ÉS BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS 2021. június 18.

Június 18-án hivatalosan is lezárult intézményünkben a 2020-21-es tanév. A Himnusz meghallgatása után az alsó tagozatos diákok kedveskedtek látványos táncos és vidám verses műsorral. Pocsai Zsuzsanna intézményvezető asszony tanévzáró beszéde után került sor a jutalmak átadására. Mint minden tanévben, az idén is azok a diákok részesültek elismerő oklevélben és könyvjutalomban, akik a tanév során tanulmányi vagy a közösségi munka terén kiemelkedően teljesítettek. A tanévzáró ünnepségen került sor a Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány által meghirdetett országos tanulmányi verseny eredményének kihirdetésére is. Suha János, 8. osztályos tanulónk 2. helyezést ért el, történelem műveltségi területen. A tanévzáró ünnepség a Szózat meghallgatásával, majd a bizonyítványok kiosztásával zárult. A diákok és szüleik izgatottan nézték a tanulmányi eredményeket, melyek többségében megkönnyebbülést és örömet okoztak. A családias hangulatú beszélgetések közepette a nebulók az osztályfőnökeiknek, és a számukra kedves pedagógusoknak virággal kedveskedtek.






... Leggi tutto
Hozzászólások    Nyomtatóbarát változat  Hír létrehozása pdf formátumban 

BALLAGÁS 2021

szerda 16 június 2021 - 08:14:19 Administrator in:Ünnepségek

BALLAGÁS 2021. június 11.

Június 11-én pontosan 10 órakor megszólaló csengő búcsúszóra hívta az általános iskolai és szakiskolai végzős diákokat. Az járványügyi helyzetre való tekintettel, az ünnepségen korlátozott létszámban vehettek részt vendégek, akik szigorú ellenőrzés és kézfertőtlenítés után, maszkban léphettek az intézmény területére. Az utolsó, rövid osztályfőnöki óra után a ballagók osztályfőnökeikkel kivonultak az udvarra, ahol már várták őket a közeli családtagok, és átadták ajándékaikat a diákoknak. A Himnusz meghallgatása után a ballagtató és ballagó osztályok képviselői verssel és rövid beszéddel búcsúztak egymástól, illetve a végzősök a diáktársaiktól, és az intézmény dolgozóitól. Az iskolában eltöltött időről emlékképek kivetítésével lepték meg a 8. és a 10.OKJ osztályt, mely hol a mosolytól, hol a meghatódottságtól, könnyeket csalt nem csak a diákok, de osztályfőnökeik szemébe is. A búcsúszalagok felkötése és a zászlóátadás után, Pocsai Zsuzsanna intézményvezető asszony tartotta meg búcsúbeszédét, majd az emléklapok és jutalmak - az Elek Apó-díj, valamint a Szakma Kiváló Tanulója-díj - átadására került sor. Meglepetésként a ballagók lufit kaptak, melyet kívánságaikkal a szelek szárnyára engedtek. A ballagási ünnepség a Szózat meghallgatásával, majd a végzősök elvonulásával zárult.








... Leggi tutto
Hozzászólások    Nyomtatóbarát változat  Hír létrehozása pdf formátumban 

Tájékoztatás a Szakiskolai beiratkozás rendjéről

csütörtök 10 június 2021 - 07:21:01 Administrator in:Egyéb

Tájékoztatás a Szakiskolai beiratkozás rendjéről

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatni szeretném, hogy gyermeke szakiskolai beiratkozása az alábbi formában történhet:
I. Online formában:
A KRÉTA program e-Ügyintézés felületén 2021. június 15-től megnyílik a lehetőség a szülők/törvényes képviselők részére, hogy – a középfokú intézménybe felvételt nyert – gyermekeik adatait beküldjék a szakiskolába a „Beiratkozás középfokú intézménybe” (BKI) folyamat segítségével.
Az adatbeküldésre kétféle lehetőség van:
a) Ha beiratkozással érintett tanuló általános iskolája használja a KRÉTA rendszert: A szülő/törvényes képviselő az általános iskolai gondviselői azonosítójával és jelszavával bejelentkezik az általános iskola e-Ügyintézés felületére.
Ekkor a rendszer betölti a tanuló általános iskolai KRÉTA rendszerében lévő személyes adatait a felületre, amelyet a szülő/törvényes képviselő ellenőriz, és ha kívánja, módosíthatja, kiegészítheti azokat.
A szülő/törvényes képviselő a felületen kiválasztja az intézményt, ahová a gyermeke felvételt nyert. Az e-Ügyintézés felületén betöltött/beírt oktatási azonosító, illetve név, születési hely és idő alapján a szoftver a kiválasztott középiskola KRÉTA rendszerébe betöltött KIFIR adatok között megkeresi és azonosítja a tanulót.
Amennyiben megtalálja a tanulót, a rendszer fogadja a középfokú intézmény KRÉTA rendszerébe beküldött adatokat, és dokumentumokat.
b) A beiratkozással érintett tanuló általános iskolája nem használja a KRÉTA rendszert: A szülő/törvényes képviselő az e-Ügyintézés felületen (https://eugyintezes.ekreta.hu/) keresztül ideiglenes regisztráció létrehozása után belép a KRÉTA eÜgyintézés felületére és kiválasztja a „Beiratkozás középfokú intézménybe” (BKI) ügyintézést. A felületen kitölti a gyermek személyes és lakcím adatait, továbbá a szülők/törvényes képviselőkre vonatkozó, valamint a beiratkozáshoz szükséges adatokat.
A szülő/törvényes képviselő a felületen kiválasztja az intézményt, ahová a gyermeke felvételt nyert. Az e-Ügyintézés felületén betöltött/beírt oktatási azonosító, illetve név, születési hely és idő alapján a szoftver a kiválasztott középiskola KRÉTA rendszerébe betöltött KIFIR adatok között megkeresi és azonosítja a tanulót.
Amennyiben megtalálja a tanulót, a rendszer fogadja a középfokú intézmény KRÉTA rendszerébe beküldött adatokat, és dokumentumokat.
Abban az esetben, ha a szülő/törvényes képviselő által megadott adatok alapján a rendszer nem találja meg a tanulót a kiválasztott középfokú intézmény adatbázisában, akkor az e-Ügyintézés felületén egy üzenet jelenik meg a szülő/törvényes képviselő részére, amely felhívja a figyelmet az adatok pontosítására. Ha a szülő/törvényes képviselő azt tapasztalja, hogy az adatok helyesen kerültek megadásra, de a felületen továbbra is az adatpontosításra vonatkozó figyelmeztetés jelenik meg, akkor kérjük, vegye fel a kapcsolatot az érintett középfokú intézménnyel. A szülők/törvényes képviselők által megadott adatok csak annak a középfokú intézménynek a KRÉTA rendszerében jelennek meg, amely középfokú intézménybe a gyermek felvételt nyert.
A szülők/törvényes képviselők megtehetik, hogy a beiratkozáskor keletkező megszemélyesített dokumentumokat kinyomtatják, és az aláírt dokumentumok másolatát feltöltik az e-Ügyintézés BKI felületének „A döntéshez szükséges dokumentumok, igazolások” blokkjába, amely másolatok az adatokkal együtt átkerülnek a középfokú intézmény KRÉTA felületére. Ha a szülő/törvényes képviselő nem tudja kinyomtatni a szükséges dokumentumokat, ebben az esetben a középfokú intézmény feladata ezt elvégezni.
A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumok bemutatása vagy azok másolatának feltöltése szükséges:
- gyermeke születési anyakönyvi kivonata
- személyi igazolványa,
- lakcím kártyája,
- TAJ száma,
- Szakértő vélemény
Legkésőbb 2021. szeptember 1-én kell leadni az iskolában a tanuló általános iskolai bizonyítványát.
II. Személyesen:
A személyes beiratkozásra 2021. június 22-én, 23-án és 24-én 8 és 16 óra között kerül sor. A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumok szükségesek:
- gyermeke születési anyakönyvi kivonata,
- lakcím kártyája,
- TAJ száma,
- a tanuló általános iskolai bizonyítványa
-Szakértői vélemény
Amennyiben a beiratkozással kapcsolatban bármilyen problémája, kérdése van, kérjük, jelezzék a 06 36 545-105-ös telefonszámon.


Hozzászólások    Nyomtatóbarát változat  Hír létrehozása pdf formátumban 
Oldal:  1 2 3 ... 19 [20] 21 ... 45 46 47

Hírkategóriák

Valid XHTML 1.1  CSS Valido! tema e107 by e107wORks